Heroin

Heroin

Az angol hatóságok e század harmincas éveiben, a jelentéktelen kis halászfaluból milliós nagyvárossá vált Hongkongban (miután már 1910-ben bezáratták az ópiumbarlangokat) ugyanolyan módon akarták visszaszorítani az ópiumfogyasztást, amint azt annak idején Indiában tették, fokozatosan csökkentették az évi ópium behozatalt. Nem számoltak azonban a csempészekkel és a feketekereskedelemmel…

A sors iróniája ugyanis, hogy éppen a csempészek elleni harc segítette elõ a kábító fájdalomcsillapítók legveszélyesebbjének, a morfiumszármazék heroinnak az elterjedését. Hamarosan kiderült ugyanis, hogy a heroin kisebb problémát okoz csempésznek és fogyasztónak egyaránt. A csempészeknek azért, mert nincs olyan jellegzetes szaga, mint az ópiumnak, és sokkal kisebb, tizedannyi helyet foglal el csak. Emellett az ópiumszívók is szívesebben tértek át a heroinra, mert a korábban használt ópiummennyiségnek a tized vagy akár a huszadrészével is fedezni tudták napi drogszükségletüket.

Így a heroin kiszorította az ópiumot. Gyors elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy az (eleinte heroint morfiumot és koffeint tartalmazó) úgynevezett "vörös pirula" jóval olcsóbb volt, mint a csandu. Késõbb azután a pirulát kiszorította a tiszta heroin.

A heroin a szervezetbe jutva rendkívül gyorsan hat. A kialakuló állapot ismerõs, megszûnik a belsõ feszültség, s túláradó önbizalom, eufória foglalja el a helyét. Ebben tehát a másik két szerhez viszonyítva nincs különbség. Más azonban a hatás idõtartama, míg az ópium vagy a morfium hatása kb. tíz óráig is eltart, addig a heroiné csak három órán keresztül. Az igazán tragikus különbség azonban abban van, hogy a heroin után vágy (mind a testi, mind a lelki függõség következményeként) a leghatalmasabb valamennyi ópiumszármazék közül…

Egy heroinista így írt önmagáról: "A heroin hatására az ember gyáva, szemtelen és szégyentelen lesz. Mindent, még a halálos veszedelmet is vállaltam, csakhogy meglegyen a napi heroin adagom. A nõk sem érdekelnek, irtózom tõlük. Csak egyetlen dolog érdekes ma már számomra az egész világon, a heroin…!"

Pakisztánban, ahol a heroin nagyon nagymértékben elterjedt, a karacsi kórház kábítószer-elvonó osztályán egy beteg, aki önként jelentkezett az elvonókúrára, ezt mondta: "Hat gyerekem van, egy hajózási társaság mérnöke vagyok. Ópiummal kezdtem, végül a heroinnal végeztem. Nehézségem van az állásom megtartásával, ezért jelentkeztem elvonókúrára, hiszen az állásomra szükségem van, már csak azért is, mert gyermekeim még tanulnak. Szükségem van az állásra, pénzre, hogy etessem, neveljem gyermekeimet", s miközben ezeket mondta, felnõtt férfi létére sírt.

Sokan úgy váltak a heroin rabjává, hogy elõtte már más kábítószert is megpróbáltak, úgy találták azonban, hogy a legteljesebb kielégülést a heroin adja számukra, vagy a terjesztõk keverték hozzá enyhébb szerekhez, hogy a függõség gyorsan kialakuljon. Amikor az agyukban eléri, a heroin okozta mámor (a "heroin flash") a tetõpontját, úgy érzik, a világ megszûnt számukra létezni, fekete-fehér víziók veszik körül õket, s a valóságot a nirvána, álmaik birodalma foglalja el.

A heroinisták intelligenciája csak lassan-lassan csökken, de a jellemük hamar megváltozik, gyorsan elvész helyes erkölcsi és szociális érzékük, magatartásuk. S jóllehet kábult és éber állapotukban egyaránt sokat beszélnek a szexualitásról, a valóságban, életükben a heroin helyettesíti a nemi életet. Gyakorlatilag aszexuális lényekké válnak. Miként az ópiumnál is írtuk, a heroin rendszeres használata is az önkasztrálás legbiztosabb módszere.

A rövid ideig tartó heroin mámort hosszas depresszió követi. Ez olyan kellemetlen, rossz érzés, hogy a heroinista megfogadja, soha többé nem él a heroin mámorral. Sajnos ez az elhatározása semeddig sem tart. Rövidesen ismét vágyik arra, hogy átélje a néhány perces bódulatot. S azután minden megy tovább feltartóztathatatlanul a tragédia felé. A hozzászokás nagyon hamar kialakul.

Ennek elsõ következménye, akárcsak az ópiumnál és a morfiumnál, hogy az alkalmi élvezetbõl a heroin mámor lesz élete értelme, célja. S ebbõl egyedül, orvosi segítség nélkül már nem tud szabadulni. Ha elhagyja a mérget, akkor a többi ópiumszármazék elhagyásakor jelentkezõ panaszoknál sokkal súlyosabb, kínzóbb tünetek mutatkoznak, kegyetlen viszketés, könnyezés orrcsöpögés, hasmenés, kínzó-fájdalmas görcsök, általában elviselhetetlennek érzett testi szenvedés. Szervezete annyira hozzászokott a heroinhoz, hogy jóformát már a halálos adag sem váltaná ki a kezdetben megismert boldogító mámort. Ezért a heroinista úgy érzi, hogy már nem is erre van szüksége, hanem csakis azért kell bármi áron megszereznie az újabb adag heroint, hogy megmeneküljön az õrjítõ-kínzó elvonási tünetektõl…

A heroinista azonban nemcsak a méregnek lesz rabja, hanem függõ helyzetbe kerül a kábítószer-kereskedõk leglelkiismeretlenebb fajtájától, a heroin kereskedõtõl is. Kizárólag tõlük tudja megkapni a heroint, õk pedig könyörtelenül kizsákmányolják áldozataikat, nagy részük a busás haszonért, kisebb részük azért, mert maguk is heroinisták, s a heroin eladásával tudják csak megszerezni a számukra is nélkülözhetetlen drog mennyiséget.

Ezért a heroin nemcsak azért a legveszedelmesebb morfiumszármazék, mert a legnagyobb a függõség tõle, hanem azért is, mert a legnagyobb anyagi áldozatot követeli meg rabjaitól.

A testi károsodások megjelenéséig, s az ismerõs végállomásig, vagyis a szervezet fizikai és lelki értelemben vett csõdjéig aránylag hosszú idõ telik el. De a kép teljességéhez, a heroin veszélyességéhez még hozzátartozik, hogy az elvonási tünetek súlyosabbak, nehezebben leküzdhetõk, mint az ópium vagy morfiumszenvedély eseteiben, s ezért az elvonókúra is lényegesen gyötrelmesebb a beteg számára.

A heroin fogyasztás formái igen változatosak, különösen keleten. A kezdõk (nemcsak keleten, hanem világszerte) dohánnyal keverve cigarettában szívják. Pontosabban, a kis heroin golyócskákat a cigaretta végében helyezik el, ezt nevezik "firing the ack-ack gun"nak, géppuskasorozatnak. Egyszerre több kis golyócskát tesznek a cigarettába, s hátrahajtott fejjel, hogy a golyócskák ki ne essenek, a cigarettát függõleges helyzetben tartva szívják a heroint. A kezdõk másik szokása, a cigarettát heroin porba mártják szívás elõtt.

Hongkongban egy sajátos eljárást találtak ki, s ennek jellegzetes kínai elnevezést is adtak: sárkányeregetés. Ilyenkor a heroin szemcséket, barbitonnal keverve, alumíniumfóliába csomagolják, és gyertyával melegítik. A felszálló füstöt kis bambusz vagy papírcsövecskén át szívják be. A füst a sztaniollemezkét fel-le mozgatja, s ez a felszálló füstnek olyasféle alakot kölcsönöz, amely a régi mitológiák kínai sárkányára emlékeztet. Ha el akarják kerülni a heroin ilyenfajta szívási módjából elkerülhetetlenül adódó veszteséget, akkor a heroint egy gyufaskatulyába rejtve égetik el, s innen szívják fel az említett csövecskékkel a füstöt. Ezt, a sajátságos szájmozgás miatt, szájharmonikázásnak nevezik.

Késõbb azután, hogy minél kevesebb anyag menjen veszendõbe és minél elõbb beálljon a várt hatás, már injekcióban adják be maguknak. Eleinte csak a bõr alá, majd még gyorsabban akarják elérni a mámort, s áttérnek az érpályába történõ (vénás) adásra. A junkie-k körében is ez terjedt el, mivel csak rossz minõségû, erõsen hígított áruhoz jutnak, amely a szájon át bevéve teljesen hatástalan.

Ezek az injekciók természetesen házilag készülnek, egyszerûen úgy, hogy a heroin port közvetlenül a beadás elõtt vízben feloldják. S még talán az a kisebb veszély, hogy a heroin port egyszerûen közönséges csapvízben oldják fel, s egy szemcseppentõre szerelt injekciós tû segítségével adják be. A sokkalta nagyobb veszély a túladagolásból eredõ halálos "lövet". Ennek oka lehet egyszerûen az, hogy a különbözõ, de ismeretlen mértékû hígítások miatt gyakorlatilag semmiféle megbízható adagolás nem lehetséges. A heroinista maga sem tudja pontosan, hogy mennyi heroint is oldott fel. Csak azt tudja, mennyit adott neki az árus, hiszen õ a heroint kiadagolva, kis tasakokban veszi meg, s nyilvánvaló, hogy az árus nem patikamérlegen mérte ki.

Sokszor azonban maga az árus sem tudja, hogy a valóságban mennyi heroin is van a neki kiadagolt csomagocskában. Csak azt tudja, hogy neki mennyit mondtak ! Így azután, ha egyszer véletlenül (a szokástól eltérõen) az adag valóban a jelzett mennyiségû heroint tartalmazza, azaz ha a szerencsétlent kivételesen nem csapják be, akkor ez az injekció könnyen utolsó lehet ! Sok heroinista lelte már így a halálát, amikor felbukkant a piacon egy új terjesztõ, a korábbinál tisztább szerrel.

Az ópiumszármazékokat, mint fájdalomcsillapítókat az orvostudomány nem nélkülözhette és sok esetben ma sem nélkülözheti. Bár nagyon sok szintetikus morfiumszármazékot sikerült elõállítani, s majd mindegyiket valamilyen célra fel is használja az orvostudomány (némelyiket fájdalomcsillapítóként, másokat a mûtéti érzéstelenítés során), de olyat még ez ideig nem sikerült találni, amelyik ha a morfiumnál kisebb mértékben is, de ne okozzon megszokást. Közülük említésre méltó a heroinnál enyhébb kábítószer, a metadon. Van ugyanis egy kórházi elvonókúrás módszer heroinistáknál (akiknél, mint említettük, az elvonás igen nehéz feladat) vagy morfinistáknál, amelynek során a heroint, illetve a morfiumot metadonnal helyettesítik.

A metadon elvonása ugyanis lényegesen könnyebb, mivel elvonási tünetei kevésbé kínzók, mint a heroiné vagy a morfiumé…

Ha orvosi szemmel, a beteggel foglalkozó, fájdalmait enyhíteni akaró orvos szemével nézzük, hogy mit is jelentettek az ópium és származékai az emberiségnek, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon sokat. Felfedezésük és alkalmazásuk az orvostudomány oldaláról nézve az emberi tudás diadala volt. Ugyanakkor úgy járt vele az emberiség, mint amikor valaki kellõ körültekintés nélkül szabadítja ki a szellemet a palackból. Ebben az esetben nem egyedül a jó szellem szabadult ki, hanem vele együtt a rossz is, amelyik a tragédiák egész sorozatát indította el. Senki sem gondolhatta, hogy a palackban nemcsak az enyhet adó gyógyszer szelleme van bezárva, hanem egy veszélyes kábítószeré is.

Idõbe telt, míg orvos és beteg megtalálta a határokat, az adás és az igény közötti helyes mértéket. Amíg erre nem figyelt fel orvos, beteg és a társadalom, addig a gyógyszer testet-lelket uraló, pusztulásba taszító méreg is volt.

Végül idézzük a híres magyar utazónak, Ligeti Lajosnak 1900-ban írt megrázó sorát. Akkoriban a fõ veszélyt még az ópium jelentette: "Az ópiumszívó megfeledkezik mindenrõl, nem érez semmi fájdalmat, se testit, sem lelkit. De mint minden mámor, az ópium is az idegeket tépi, rombolja, s rá fáradtság, apátia következik. Az igazi veszedelem a következõ mámor utáni szenvedélyes vágy. Ilyen kielégületlenségi idõben rongy, roncs, szánalmas báb az ópium bolondja, a józan ész törvényei többé nem érvényesek számára, eltékozolja vagyonát, vagy ha már semmije sincs, habozás nélkül letér az egyenes útról, hogy ezen szenvedélyét kielégíthesse."

Ezzel a legfontosabb ópium származékokat megismertük, a továbbiakban egyéb kábítószereket ismerhetsz meg.