Morfium

Morfium

Amikor Sertürner 1806-ban elõállította, illetve kivonta az ópium fõ hatóanyagát, a morfiumot, azonnal felkeltette az orvosok figyelmét. Ez az érdeklõdés még fokozódott, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is elõállítani. Csakhamar kiderült, hogy - különösen injekcióban adva - fájdalomcsillapító, köhögéscsillapító és altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét. Az elsõ idõkben csak az új gyógyszer csodálatos hatásainak örültek. A morfium segítségével szinte pillanatokon belül lehetett olyan erõs fájdalmakat csillapítani, olyan kínokat enyhíteni, melyeket azelõtt szinte elképzelhetetlennek tartottak. (Nem véletlen tehát, hogy a veszélyekre csak késõbb figyeltek fel.) Kiderült az is, hogy a morfium a krónikus ópiummérgezésben is nagy szerepet játszik. Mutatja ezt az is, hogy a krónikus ópium és morfiummérgezés között gyakorlatilag alig van különbség.

Ha valamilyen okból az orvos szükségesnek látja, hogy betege morfiumot kapjon, akkor egy labilis idegállapotú, túl ingerlékeny, ideges, kiegyensúlyozatlan embernek néha már néhány injekció után kialakulhat a boldogság, a sérthetetlenség érzése, megfeledkezik a jelen nehézségeirõl, saját kínzó, belsõ nyugtalanságáról. Egyszóval kialakul az eufória. A morfium hatására a félénk bátornak érzi magát, a kishitû megtelik önbizalommal, a tétovázó úgy érzi, hogy feltöltõdött energiával. Gondolatai is felszabadultakká válnak, s eufórikus állapotában még érzelmi és hangulati életét is kellemes észlelések színezik. Nem csoda hát, hogy panaszai, fájdalmai elmúltával is egyre inkább állandósul benne morfium iránti vágy ! A morfium azonban nagyon gyorsan beépül a sejtek anyagcsere-folyamataiba, olyannyira, hogy a sejtek számára éppen olyan nélkülözhetetlenné válik, mint a víz vagy a só…

A fenyegetõ morfiummegszokás kialakulásának elsõ jele, hogy a beteg akkor is azt állítja, hogy panaszát csak a morfium szünteti meg, amikor már állapota orvosilag nem indokolja. Ekkor kell az orvosnak nagyon odafigyelnie, és segítenie. Ha a beteg nem kapja meg a kért morfiumot, már elvonási tüneteket mutatkoznak. Elsõként makacs álmatlanság gyötri, melyhez erõs belsõ nyugtalanság társul. A beteg nem találja a helyét, mind idegesebb, ingerlékenyebb lesz, kis izomrángások sok tapasztalhatók, romlik a koncentráló készsége, szétszórttá válik, feledékeny lesz. Gyakori a hasmenés a szívdobogás, az izzadás, a könnyezés, félelemérzése támad, impotencia alakul ki. A legrosszabb azonban az a (pontosan nem körülírható) rossz érzés, belsõ kényelmetlenség, amely a beteget, a legnagyobb kétségek közé taszítja, hacsak meg nem kapja az oly annyira áhított morfiumot. Ez a kétségbeesett, reménytelennek érzett kínzó állapot olyan fokú lehet, hogy a morfinista sokszor nem lát más kiutat maga elõtt, ha nem tudja megszerezni morfiumát, mint az öngyilkosságot. Így érthetõ, de nem menthetõ, hogy mindent elkövet azért, hogy morfiumhoz jusson. Elõször legálisan, azután ha nem megy másként, hát csalással, lopással, betöréssel.

Ezen az úton haladva egyre nagyobb és nagyobb adagokat ad be magának attól való félelmében, hogy a már vázolt rossz testi-lelki állapotba kerül. Ezért akkora adagokat ad be magának, amekkorára a valóságban nem is volna szüksége, de félelmében túlzott biztonságra törekszik. Ezt az állapotot nevezik a "luxusfelhasználás" stádiumának. Az csak a kisebb baj (ha egyáltalán lehet rangsorolni), hogy már olyan adagoknál tart, amekkora adagok egy átlag embert azonnal megölnének. A nagyobbik baj az, hogy amikor a morfinista ezt a stádiumot elérte, akkor már idejének és egyre fogyó energiájának legnagyobb részét a morfium megszerzésére kell fordítania.

Mit tettek régebben ? Elõször némi hazugság ára megpróbálták megszerezni kezelõorvosuktól az áhított receptet. Ez természetesen nem ment a végtelenségig, mert még a legtúlterheltebb vagy a leglágyszívûbb orvos is elõbb-utóbb gyanút fogott, s megtagadta a recept kiadását. Sõt megkísérelte leszoktatni a beteget a morfiumról vagy az állítólagos súlyos panaszok miatt kórházba utalta. A beteg pedig mindent akart, csak ezt nem, hiszen jól tudta (ekkor még értelmi képességeinek birtokában volt), hogy ott pillanatok alatt leleplezõdik. Így hát új, õt nem ismerõ orvosnál próbálkozott, eleinte sikerrel. Lassan azonban mindenünnen kikopott, hiszen az orvos csak ránézett, s tudta, hogy az elmondott panaszok mögött nem valós betegség, hanem csupán a morfium iránti leküzdhetetlen vágy húzódik meg.

A következõ lépés a recepthamisítás volt. Enne enyhébb változatánál, még csak a felírt mennyiségeket hamisította meg, de késõbb már az egész vényt. Mi az ellenõrzés állami rendje nem alakult ki, egyes országokban kedvelt volt a telefontrükk. A morfinista addig hívott fel orvosokat, míg olyant nem talált, aki nem tartózkodott otthon. Akkor ennek a nevében felhívott egy gyógyszertárat, bemondta a receptet, majd nemsokára, mint a "beteg" megjelent a gyógyszerért.

Amióta azonban a hatósági szabályozások az ilyenfajta lehetõségeket megszüntették, az áhított méreg beszerzésére csak a feketepiac marad. S minthogy ehhez mind több és több, rendes úton már nem elõteremthetõ pénzre van szükség, a morfinista már jellembelileg is megváltozik. Lassan kialakul az erkölcsi összeomlás, a morfinista megbízhatatlan lesz, hazudozik, eleinte csak a morfium vonatkozásában, késõbb az élet minden területén is. Majd mindinkább elhanyagolja családját, munkáját. Életének nincs más célja, csak a morfium megszerzése ! S furcsa, önigazoló vagy inkább önigazolást keresõ logikával családtagjainak, munkatársainak magatartását vádolja azért, hogy ide jutott.

Mi jellemzi a morfium rabját ? Elsõsorban ingerlékeny, lehangolt és depressziós. Emberkerülõ lesz, s közömbös önmagával és környezetével szemben. Nem veszi észre, hogy ördögi körbe került, mindazzal fokozott mértékben kell, helyesebben, kellene szembenéznie, ami elõl menekült. Nem lát maga elõtt más kiutat, mint folytatni az önbecsapást, mind többször és többször nyúlni a morfiumos fecskendõ után. Már csak ez az egy érdekli, mert azt hiszi, kizárólag így viselhetõ el számára az élet. Lassanként teljesen beszûkül akaratvilága, mivel csak egyet akar, megszerezni az áhított boldogság egyetlen eszközét, a morfiumot. De nemcsak akarata gyengül mindinkább, lelki élete más téren is beszûkül, egyre fogy önbizalma, kötelességtudása, csökken intelligenciája, könnyelmû, hanyag lesz, s nemegyszer válik belõle bûnözõ, mert csak így tudja megszerezni a hõn áhított drogot. Gyakran azonban az út a tébolydában végzõdik.

Ami a testi tüneteket illeti, azok nagyon hasonlítanak az ópiumnál leírtakhoz. A morfinista teljesen elhagyja magát, fizikai állapota olyan arányban romlik, amilyen mértékben nõ drogszükséglete. Feltûnõen sápadt, igen sovány, álmatlanságban szenved, fogai kiesnek, haja hullik. Ahogyan romlik a fizikai állapot úgy csökken szervezetének ellenállása is a fertõzésekkel szemben. Egyre gyengül, gyakran érik izzadási rohamok, megbetegszik a gyomor-bél rendszere, szívkoszorúér-görcsök is gyötrik, s egyre súlyosbodnak a zavarok a szexuális élet terén is. S ez utóbbi egyre rontja már mindinkább csak nyomokban fellelhetõ önbizalmat férfiaknál, nõknél egyaránt. Meg kell jegyezni még, hogy ezek a tünetek sokkal hamarabb és súlyosabb formában jelentkeznek, ha valaki egy személyben morfinista és alkoholista is !

A felsorolt testi-lelki leromláshoz társul még két súlyosbító tényezõ, ha ugyan még ilyenrõl lehet beszélni. A morfinista mind kevesebbet törõdik külsejével, elhanyagolt, ápolatlan lesz, ennek következtében mind gyakrabban támad bõrfertõzése is. Másrészt a morfiuminjekciót legtöbbször a szükséges sterilitási szabályok legelemibb követelményeinek betartása nélkül adják be, s így az injekciók helyén gennyes fekélyek keletkeznek.

Végül már a morfium sem hozza meg a várva várt belsõ harmóniát, elmaradnak a színes álmok is, s a morfium már csak a morfiumhiány okozta, testi kínokat tudja enyhíteni ideig-óráig. A morfinista is úgy fejezi be életét, ahogyan az ópiumélvezõ, a teljes testi leromlottságban egy jelentéktelen fertõzés okozta betegség végez vele, öngyilkos lesz vagy az elmeosztályon tengeti öntudatlan létét.

Szerencsére van visszaút is, az elvonókúra, mely természetesen csakis erre berendezett intézetekben végezhetõ. A kúra nem könnyû, de biztosan eredményes akkor, ha a betegben megvan az akarat.

Az elvonókúrára jelentkezõ betegek közös jellemvonása, hogy levertek, bizalmatlanok, ijesztõen soványak, szinte hihetetlenül elhanyagoltak, piszkosak, amellett állandóan fáznak, alig mozognak, a mosdástól a szó fizikai értelmében irtóznak. Ahogyan azonban haladnak a gyógyulást hozó sikeres elvonás útján, úgy tûnnek el fokról fokra az említett tünetek.

Az ópiumistáknál az elvonókúra átlagos ideje négy hét, morfinistáknál valamivel több, hat-nyolc hét. Ennyi idõ alatt az elvonókúra sikeresen befejezõdik, hogy mennyire lesz tartós az eredmény, az már az intézeti kezeléstõl független, nagyon sok tényezõn múlik. Elsõsorban az egyén és környezete kapcsolatán. Pontosabban attól, mennyi segítséget kap a gyógyult ember, hogy régi, rossz kapcsolatait felszámolhassa, mennyire sikerül új, tartalmas emberi kapcsolatokat kiépítenie Ez dönti el, hogy a lassú, de biztos testi-lelki tönkremenés, a halál felé haladó ember meg tud-e állni a végzetes úton.

Ez egyébként azonos probléma minden kábítószer esetében, azzal a különbséggel, hogy nem mindegyik okoz a lelki megszokás mellett még testi megszokást is, hiszen ez külön nehézségek forrása.

A morfium elõállítást egy magyar, Kabay János találmánya forradalmasította, amikor is kidolgozta, hogy hogyan lehet mákszalmából, nem pedig zöld gubóból, jó hatásfokkal kivonni az alkaloidákat. Mellesleg 1929-ben egy gyárat is alapított, mely neve Alkaloida Vegyészeti Gyár Rt. volt, még ma is jelentõs részét a világ legális (!!!) morfinjának itt állítják elõ (kb. 10 %).