Vizsgálat
Érdekes kérdés, vajon kik és hogyan határozzák meg, hogy melyik szer minõsüljön kábítószernek ? Szakértõi vizsgálat alapján javasolja a Egészségügyi Világszervezet megfelelõ bizottsága, hogy a kérdéses szer felkerüljön-e a kábítószerlistára vagy nem, majd az ENSZ Kábítószer Bizottsága dönt errõl. Az erre a listára felvett gyógyszerek nemzetközi forgalmazását államközi egyezményekbe foglalják, s minden egyes országban (ha kisebb-nagyobb eltéréssel is) szigorú elõírások szabályozzák rendelhetõségüket és gyógyszertári forgalmazásukat.
Általában minden olyan gyógyszerrel, amelyiknek kémiai szerkezete vagy a gyógyszertani vizsgálatok során megismert hatásmechanizmusa alapján feltételezhetõ, hogy gyógyszerrel szemben hozzászokás vagy megszokás alakulhat ki, az Egészségügyi Világszervezet által kijelölt néhány intézetben (az egész világon csak néhány ilyen intézet van) igen alapos, célzott vizsgálatok történnek. Elõször állatkísérletekben (laboratóriumi állatokon, majd majmokon), végül önkéntes embereken végzett vizsgálatok alapján állapítják meg, hogy az adott szer okoz-e hozzászokást, megszokást.
Minden egyes új gyógyszer bevezetését évekig tartó, nagyon gondosan ellenõrzött vizsgálatok egész sora elõzi meg. Ezek során meggyõzõdnek az új szer hatékonyságáról és ártalmatlanságáról. Elõfordulhat azonban, hogy csak éveken át tartó, széles körû alkalmazása során vetõdik fel olyan gyanú, hogy az új gyógyszerrel szemben kifejlõdhet megszokás, hozzászokás, noha ilyen gyanú sem a gyógyszer kémiai szerkezete vagy hatásmechanizmusa alapján nem volt várható. Ekkor az adott gyógyszer forgalmazási engedélyét az ország egészségügyi hatóságai felfüggesztik. Ezután elvégzik ezzel a szerrel is a szükséges vizsgálatokat, amelyek alapján eldöntik, hogy vajon korlátozás nélkül tartható-e gyógyszertári forgalomban a kérdéses gyógyszer.
Az egyik kijelölt intézet Amerikában, Lexingtonban van. Az itt alkalmazott és mindenütt használt módszer (de talán azért is, mert itt foglalkoztak elõször önkénteseken ilyen irányú vizsgálatokkal) Lexington-tesztnek nevezik.
A megszokás kialakulásának állatkísérletes vizsgálat rendkívül egyszerû, azt vizsgálják, hogy egy bizonyos adaggal kiváltott hatás (fájdalomcsillapítás, altatás nyugtatás) eléréséhez kell-e emelni vagy sem a vizsgál gyógyszer adagját, ha azt az állat hosszú idõn át, rendszeresen kapja.
A testi függõség kialakulásának vizsgálatára alkalmazott egyik állatkísérlet során patkányoknak vagy más állatoknak három héten át, egyre emelkedõ adagban adnak) pl. morfiumot. Ezután hirtelen beszüntetik a morfiun adását, s figyelik, hogyan reagálnak erre az állatok. Milyen tünetek, elváltozások jelentkeznek az állatokon (pl. sikoltozás, hasmenés, bélgörcsök, szemtünetek nyugtalanság), amelyek visszafejlõdnek, megszûnnek, akkor, ha az állatnak újból adják a kérdéses gyógyszert (a mi esetünkben a morfiumot).
A testi függõség jelei, tünetei gyógyszerként, állatfajonként és természetesen a kezelés idõtartamától függõen is változnak. Így pl. kutyán a morfiummal szemben kifejlõdõ testi függõség nagyfokú izgalmi állapot kialakulásában nyilvánul meg. Majmokon (még mindig a morfiumnál maradva) az elvonási tünetek köze ugyanolyanok, mint az embernél, kezdetben ásítozás könnyezés, izzadás, nyugtalanság. Ezt követõen (ha az állat nem kapja meg a szokott adagját) izomremegés, a belsõ szervek görcse, zavartság, végül pedig légszomj és a keringés összeomlása következik be.
A morfium veszélyes voltára utalnak azok az értékes kísérletek, amelyeket nem élõ állattal, hanem az állatok boncolása után kivett és megfelelõ kísérletes elrendezéssel életben tartott szervdarabokon, és szövetkultúrákon végeztek. Ha patkányban morfiummal szemben függõséget alakítottak ki, akkor az állatból kivett béldarabon is mutatkoztak a jellemzõ görcsök, ha a béldarabot olyan folyadékba helyezték, amely nem tartalmazott morfiumot. Szövetkultúrákban pedig, amelyek tápanyagához rendszeresen adtak morfiumot, a sejtek elpusztultak, ha megszüntették a morfium adagolását !
Ezeken a drámai jeleken túlmenõen az állatok egész életvitelében, szokásaiban is változás állott be a rendszeres morfiumadás során, illetõleg annak elvonása után. Így pl. mennyiségében is, idõritmusában is nagymértékben megváltozott a kialakult táplálék, és folyadékfelvétel. Mondanunk sem kell, hogy nem az állat javára. A túlélõ állatoknál csak kb. 40-50 nappal az elvonás után rendezõdött a táplálékfelvétel rendje…
Bonyolult technikai berendezéseket igénylõ, nagyon érdekes (?) kísérletekben vizsgálják állatokon a pszichés (függõségi) kialakulását. Bizonyítottnak látszik, hogy ilyen állapot akkor jön létre, ha a kérdéses gyógyszer a központi idegrendszer egyik sajátos mûködési rendszerét, az úgynevezett "jutalmazó központot" hozza izgalmi állapotba. Patkány, illetve majom gyomrába vagy egyik visszerébe állandó katétert kötnek be. Hosszú, rugalmas, hajlékony csõ segítségével a katétert összekapcsolják a ketrec falára erõsített, a vizsgálandó anyaggal telt, és egy adagolópumpával ellátott tartállyal. A ketrecben elhelyezett emelõkar segítségével (ha arra rálép az állat) a pumpa egy adag gyógyszert fecskendez be az állatba. Az egész elrendezés olyan, hogy az állatnak szabad mozgása van a ketrecben.
Az ellenõrzésnek különbözõ módjai vannak, így mérhetik, hányszor nyomja le az állat egy nagyobb idõegység (pl. 12 vagy 24 óra) alatt az emelõt, mérhetik az elhasznált oldat mennyiségét, kombinálhatják a kettõt stb.
Az ilyen vizsgálatokból nemcsak a lelki függõség kialakulására kapnak megbízható, nagy vonalakban az emberre is érvényes adatokat a kutatók, hanem arra vonatkozólag is, hogy a szenvedély milyen gyorsan alakul ki és milyen mértékû. Így pl. majmoknál ez kokainra szemben olyan fokú, hogy az állat mindaddig pumpálja magába a kokaint, amíg csak el nem veszti az eszmélettét. Ha magához tér, azonnal folytatja, s ha csak ki nem ürítik a tartályt, úgy az állat a gyógyszer túladagolásával szabályosan öngyilkosságot követ el…
Más kísérletekkel a kábítószernek a magatartásra, megtanult cselekmények gyakorlására kifejtett hatása vizsgálják. Az egyik ilyen módszer, hogy olyan majmot, amelyiknél már kialakult, pl. a morfiummal szemben a testi függõség, megtanítanak arra, hogy csak akkor jut ivóvízhez és táplálékhoz, ha az emelõt lenyomja. Ezt a tevékenységet regisztrálják. Amikor az emelõ használatában szabályos ritmikusság alakult ki, akkor következik a kísérlet második része. Hangjelzés után az állat nem élelmet kap, az emelõ megnyomására, hanem olyan gyógyszert, amelyik csakhamar felfüggeszti a morfium hatását. Így perceken belül kialakulnak a számára kellemetlen, kínzó elvonási tünetek, nyálfolyás, hányinger, hányás. Az állat ezt hamar megtanulja, s természetesen azonnal elengedi az emelõt.
Az orvostudományban, a kísérletes kutatómunkában a Pavlov által bevezetett feltételes reflexek kialakításával végezhetõ vizsgálatok értéke ebben a kísérletben is fényesen beigazolódott.
Ezek és az ezekhez hasonló állatkísérletek eléggé idõigényesek. Ezért a kutatók kidolgoztak egy gyorsabb (igaz, csak majmokon használható) vizsgálóeljárást. Meghatározzák a vizsgálandó anyag halálos adagját és azt az adagot, amelynek a hatására az állat farka függõleges tartást vesz fel, mert a majmok az ópiumszármazékok hatására felemelik a farkukat. Minél nagyobb a két adag közötti különbség, annál nagyobb valószínûséggel alakul ki függõség a vizsgált anyaggal szemben…
Az állatkísérletekbõl természetesen egyértelmûen és véglegesen nem lehet arra következtetni, elsõsorban az idõtényezõ vonatkozásában, hogy az eredmény azonos lesz az embernél is. Hiszen a többi között az embernek saját akarata, ítélõképessége van, hatnak rá környezeti, társadalmi hatások, s ezek mind az ellen dolgoznak, hogy a kábítószerek rabjává váljon. Mivel azonban a kábítószerek jelentõs része, megfelelõ feltételek között és megfelelõ adagban gyógyszer is lehet, elkerülhetetlen, hogy ne történjenek emberen is vizsgálatok.
Itt is több módszert használnak. Az egyik a kérdõíves. Ennél az adott gyógyszer hatására bekövetkezett, pszichés változásokat vizsgálják. Olyan kérdéseket tesznek fel, amelyekre az adott válaszok jellemzõk a kábítószerek fõ hatástani csoportjához tartozó szerekkel visszaélõkön végzett megfigyelések eredményeivel A válaszokat pontrendszer segítségével értékelik.
A kutatók régi törekvése, hogy olyan anyagokat találjanak, amelyeknek fájdalomcsillapító hatása erõsebb de euforizáló hatása gyengébb, mint a morfiumé. Ezért mind gyakrabban fordul elõ, hogy a vizsgált új anyag káros hatása lényegesen gyengébb, mint a morfiumé ugyanakkor fájdalomcsillapító hatása jó. Ezt azonban pontosan kell ismerni, hiszen ez dönti el, hogy az adott anyagból lesz-e gyógyszer, s ha igen, hogyan kell rendelhetõségét szabályozni, adagolását elõírni. Ezért az elvonási tünetek mértékének a regisztrálására is kidolgoztak egy pontrendszerrel könnyen, és jól értékelhetõ kérdõívet.
Az emberen történõ vizsgálatok ma elõírt menete, négy lépcsõben történik:
1. Az eufóriás hatás vizsgálata: morfinistáknak emelkedõ adagban, morfium helyett az új gyógyszer adják. Ha az elsõ, viszonylag kis adagoknál nem jelentkezik eufória, akkor mindaddig emelik az adagot, amíg, ezt veszély nélkül tehetik, vagyis amíg nem jelentkeznek mellékhatások, pl. a légzés vagy a keringés változása, központi idegrendszeri tünetek stb.)
2. Az elvonási tünetekre kifejtett hatást úgy nézik, hogy (elõzetes beleegyezésük után) súlyos morfinistáktól hirtelen elvonják a morfiumot. Azután kezdik adagolni a vizsgálandó szert, és a skála segítségével folyamatosan vizsgálják, változnak-e az elvonási tünetek.
3. Morfinista betegnél meghatározzák azt a minimális morfiumadagot, amelynek adásakor még nem jelentkeznek elvonási tünetek. Ezt az után megpróbálják az új szerrel is elérni úgy, hogy azzal helyettesítik a morfiumot.
4. Nagyon megbízható, de mind a beteget, mind a kutatókat nagyon igénybe vevõ, idõrabló vizsgálat a következõ. Olyan morfinistáknál, akik már legalább három hónapja vagy még régebben nem szednek morfiumot, elkezdik rendszeresen adagolni (a várható terápiás mennyiségben) az új gyógyszert 3-7 hónapon át. Pontosan figyelik, kialakulnak-e a megszokásra, függõségre utaló jelek, természetesen abban a pillanatban leállítják a gyógyszer adását, ha igen.
Látjuk tehát, hogy milyen gondos, alapos, minden részletre kiterjedõ vizsgálatok eredménye alapján döntenek arról, hogy egy új gyógyszer kábítószernek minõsüljön-e vagy nem. A tudomány ma még nem tud határozott, egyértelmû magyarázatot adni arra, hogyan alakul ki a függõség. A kutatások folynak azonban, hiszen ha erre a mechanizmusra fény derül, akkor egyszerûbb, könnyebb lesz az elvonókúrák végzése is. Egyelõre azonban csak feltevések, jóllehet már kísérletes vizsgálatokkal alátámasztott feltevések vannak.
Gyakran találkozhatunk azzal a szemlélettel, amely egyenlõséget tesz alkoholfogyasztás és a kábítószer élvezet közé. Ez a szemlélet nemcsak helytelen, de káros is, mivel a kettõ sem elterjedtségében, sem hatásaiban, sem veszélyességében nem mérhetõ össze.
Köztudott, hogy hazánk az egy fõre jutó alkoholfogyasztás tekintetében a világranglista igen elõkelõ helyén áll. Szerencsére a kábítószerek elterjedtsége sokkal kisebb szintû, bár erõteljesen növekvõ tendenciát mutat.
Ha e kétfajta mámorkeltés hatásmechanizmusát vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az alkohol és a kábítószer egy bizonyos stádiumig ugyanabba az irányba hat. Az agysejtek átmenetileg mûködésképtelen állapotba kerülnek, az ember megszabadul a kritikai ébrenléttõl és ezáltal, minden könnyûnek és vidámnak tûnik. A kábítószerek hatása azonban túlnõ ezen a szinten. Nem áll meg a kritikai központ kikapcsolásánál, hanem "virtustáncra" készteti az agyat.
Az ópiumtartalmú kábítószerek pl. meggátolnak mindenfajta fizikai cselekedetet. Másodlagos hatásai pedig annyira bódítók, hogy a legagresszívabb embert is visszatartják az erõszakos cselekvésektõl, s az eleinte ernyedt semmittevés lesz úrrá rajta. A szellemi konfliktusok megoldottnak tûnnek, fásultság vesz erõt az emberen. Hogy az ópiummámor mennyire különbözik az alkoholmámortól, azt dr. J. D. Richard igen találóan fogalmazta meg: "Az alkoholista részeg lesz, hazamegy és megveri a feleségét. Aki ópiumtartalmú kábítószert fogyaszt, jól érzi magát, hazamegy, és a felesége ver meg õt."
A kokain hatása már egészen más. Egy bizonyos adagig serkenti a szellemet és a testet, fokozza a magabiztosságot és a bátorságot. Sõt a maximális stimuláló pontján túl szorongásos, paranoid állapot alakul ki Ebben a félelmi állapotban már gyakoriak az erõszakos cselekedetek.
Ha az alkoholt a hasissal hasonlítjuk össze, megint csak különbözõséget állapíthatunk meg. Míg az alkohol gyorsan csökkenti a mozgások magas szintû koordinációjáért felelõs kisagyi idegmûködést, és ezáltal a részeg ember nem képes tudatos, összerendezett mozgásra, addig a marihuána nem vált ki ilyen gyors romlást a mozgáskoordinációban. Ezzel szemben a szer hatására a fogyasztója a mámoros állapotban sokkal könnyebben fogadja be az idegen befolyást, tehát irányíthatóvá válik.
Érdekes jelenséggel találkozunk, ha a hasis hatásait vizsgáljuk. Mindannyiunk által jól ismert jelenség a részeg ember másnapossága. Ez nem más, mint a szervezet intelme. Az alkoholmámorban megbénított agysejtek, amikor újra akcióképessé válnak, szinte óvják a szervezetet az esemény megismétlõdésétõl. A hasis esetében ez az intelem elõre elhangzik. A gyorsan felszívódó szer még a bódult állapot kialakulása elõtt igen gyakran figyelmezteti a szervezetet. A védekezõ reakciók, az émelygés, szédülés, fájdalmak, nemegyszer már a tulajdonképpeni hasismámor elõtt jelentkeznek a kábítószer-élvezõn.
Az alkoholizmus és a drogélvezet összehasonlításában figyelembe kell venni azt a jelentõs különbséget, hogy az alkoholfüggõség (köznapi nevén, a megrögzött alkoholizmus) kialakulásához hosszú idõ szükséges. Ezen az úton még idõben meg lehet állni, és vissza lehet fordulni. A drogfüggõségnél sokkal tragikusabb a helyzet. Egyes fajtáknál (pl. a heroinnál) már néhány alkalom is elegendõ a végzetes függõség kialakulásához !!!
Végül még megemlíthetjük, hogy míg az alkoholfogyasztást és még az alkoholizmust is bizonyos fokig a társadalom elfogadja, addig a drogélvezetet, felismerve mérhetetlen veszélyeit, minden civilizált társadalom elítéli és tiltja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
